Alap esetben most úgy kéne kezdenem ezt a postot, hogy reggel, amikor a vízpartra értem, a hajók által felkorbácsolt hullámok nélkül, medrében kényelmesen,csendesen elterülő Duna fogadott. A már-már idilli érzést, madarak csiripelése tette teljessé.
Kapásra várva
Hm…ez most nem így történt. Hogy miért?
Mert, ahogy Pestről haladtam Budára kocsival az Árpád hídon, szokásomhoz híven lepillantottam a Dagály mögötti részre, hogy mennyi spori van kint a vízparton. Az első minutumban alig hittem annak, amit láttam. Azt hittem, hogy káprázik a szemem! Úgy tűnt, mintha a horgászok helyett, szorgos „hangyák” ser tepertének.
Tudtam, hogy ennek most utána kell járnom, mert órák vagy napok múlva már hiába mennék oda, ha nem ismétlődik meg ismét pont, akkor és pont ott, amikor én is arra járok.
És, hogy mi volt az a hangyaboly?
Talán azért mégse rohanjunk ennyire előre.
