2010. december 31., péntek

SZILVESZTER

Elérkeztünk az év utolsó napjához, majd kora délután ezzel kezdetét veszi a készülődés, mert este sokan bulikban lesznek, miután az ó évet nem lehet csak úgy búcsúztatni. Vannak, akik az éjféli koccintás előtt még azon gondolkodnak, hogy milyen fogadalmat tegyenek a következő évre, amit igyekeznek betartani, persze közben küldjük egymásnak a vicces szöveges üzeneteket, leveleket és linkeket.




Az idei évben, egy pár képekből álló kis videócskát készítettem, amivel szeretnék Mindenkinek, boldog és békés újévet kívánni.

2010. december 27., hétfő

TÉLVÍZ IDEJÉN II. rész

Hétfőn Tassra szerettünk volna menni pecázni a turbina öbölbe, de a magas vízállás, a hideg és a nem túl biztonságos közlekedési lehetőségek miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyünk. Ismét marad a jó meleg szoba, ahol finom ételeket fogyaszthatunk. Persze ez sovány vigasz, de ha már így alakult, akkor ismét megosztanék két olyan mesefilmet, amit szerintem nem sokan néztek meg az elmúlt időszakban.

Ha azt mondom, hogy „bájubádum”, akkor páran tudják, hogy mi fog következni, mert az utóbbi időben rendszeresen találkozhattunk vele, egy reklámfilm apropójából kapcsolódóan és lesznek olyanok, akiknek fogalma se lesz, miről írok.

Ezért nem húzom tovább az időt, inkább mutatom az első részt:




2010. december 25., szombat

TÉLVÍZ IDEJÉN

Arra gondoltam, hogy az utazások és a sok finom étel elfogyasztása után, biztos jól esik mindenkinek egy kis pihenés. Ilyen zord időjárásban nem szívesen megyünk ki a vízpartra, hogy horgász szenvedélyünknek hódoljunk. Ez sem gond, mert van megoldás. Ezekben az esetekben is jól jönnek a DVD-k, amiket az évek alatt vettünk, vagy kaptunk, bár én, egy másik lehetőséget preferálnék most. Felváltanám a sok és néha száraz információkkal teli filmeket egy kis mesefilmmel, mely jó szórakozást nyújthat kicsiknek és nagyoknak, egyaránt.

Lássuk az első részt:



A másik részt a folytatásban nézhetitek meg, mely már sokkal jobb időjárásban „forgatódott”.

2010. december 24., péntek

2010. december 23., csütörtök

A KARÁCSONYI HAL

Már csak egyet kell aludnunk és elérkezik a karácsony, mely a szeretet ünnepe. Sok családban készül az esti vacsorához halászlé, amit a legtöbben valamelyik élelmiszer boltban vásárolnak meg. Az elmúlt pár hétben előforduló nagyon hideg időjárás következtében elég kevés horgász társunknak adatott meg a lehetőség, hogy friss halat fogjon, mivel szinte az összes állóvíz és öblök is befagytak.

Sajnos, én sem jártam sokkal jobban, mint a leghíresebb horgász, akit a legtöbben gyerekkorunkból ismerhetünk. Igen, a nagy ho-ho-ho horgászra gondoltam. Miközben békésen díszítette a karácsonyfájukat a kukaccal, nem vár információt kapott, mely mellett nem mehetett el csak úgy simán. Mi történt?

2010. december 18., szombat

VÉGRE ITT AZ ÚJ MARTIN BOWLER VIDEÓ

Egy átlagos reggelen, az egyik lapárus standon, az egyik újság címlapján Martin mosolygott rám. Oh, ebbe bele kell néznem, ezt nem hagyhatom ki!
Szerencsére nem kellett sokat lapoznom, mert hamar rátaláltam a vele készített cikkre. Gyors szemrevételezést követően, már a kosaramban landolt a színes, képekkel, cikkekkel tele kiadott színes folyó írat.
Boldogan olvastam Martin nyilatkozatát, melyből kiderült, hogy novemberben jelenik meg az új dupla DVD-je és az új könyve. Az új anyagot két évig vették fel, hajnalban, nappal, éjjel, télen - akár mínusz 20 fokban -, vagy nyáron. Négy évszakon áttartó horgászélményeinek rejtelmeibe enged nekünk bepillantást a szerző.

2010. december 11., szombat

IRIGYLÉSRE MÉLTÓ HORGÁSZ III.rész


Találtam még három kis epizódot, mely az én figyelmemet elkerülte, ezért ezeket is megosztanám a blog látogatóival, hátha másnak ugyancsak újdonság lesz. Martinék úgyszintén csodálatosan szép vízpartokon jártak ahol gyönyörű halakat fogtak, illetve madarakat és mókust figyeltek meg.

2010. december 8., szerda

HORGÁSZKARÁCSONY

Tedd, boldogabbá, szebbé egy vagy akár több gyerek/gyermek Karácsonyát. Nem kell pénzt küldeni, utalványt venni és semmi extra feladattal nem jár. Akkor, hogy tudsz segíteni? Könnyebben, mint gondolnád. Nyisd ki a pince vagy a szekrény ajtaját és nézz körbe a felszereléseid között. Te mindent használsz azok közül, melyek ott lapulnak? Megannyi felesleges, esetleg rég nem használt „kacat” hever ott. Ugye? Nekem is vannak olyan motyóim, melyeket azért vettem, hogy majd milyen jó lesz, végül soha nem használtam. Aztán van olyan, amit az évek alatt cseréltem le jobbra, szebbre,…

2010. december 4., szombat

MINDEN HORGÁSZ HALKINZÓ IMPOTENS!

Na ki lehetett az, aki ezzel a kedves gondolattal megajándékozta az emberiséget? Hát persze, hogy a lassan már szélsőségesen embergyűlölő szervezetként számon tartott, állatvédő PETA, ami újabb és újabb finoman szólva provokatív, kicsit keményebben fogalmazva kifejezetten bunkó kampányával hívja fel magára a figyelmet. Ezúttal a halak érdekeiért szálltak síkra az állatvédők, és azt szerették volna megértetni az emberekkel, és főleg a horgászokkal,...


2010. december 2., csütörtök

IRIGYLÉSRE MÉLTÓ HORGÁSZ II.rész

Szerencsére vannak még epizódok Martinék túráiról, melyeket teljesen ingyen, a közönség számára bocsát – bár nem a teljes vágatlan anyag -, hogy egy kicsit vele kalandozzunk, víz alatt és felett.
Ezeket az epizódokat olyan kedvcsináló jelleggel osztotta meg, hogy megvegyük az eredeti DVD lemezeket, melyeken mindegyik fárasztása végén láthatjuk a fogott halat, illetve szinte a teljes horgász túráját.
Az nem vitás, hogy mágikus, ahogy a természethez viszonyul és alkalmazkodik. Persze, nem árt tudni,...