Valami újdonságra vágytam, még akkor is, ha tisztában voltam
azzal, a Duna most is árad, és a kiszemelt új helyeim nem biztos, hogy
megközelíthetőek lesznek ebben a nagy vízben, ráadásul a helyismeretben is erős
hiányaim voltak. De nincs mit tenni, ha érzi a horgász, hogy menni kell, hát
hajrá. Jelentem, izgalomban nem volt hiány. Megkaptam! Gazdagon! Áztam,
másztam, bukdácsoltam és kamerával a kezemben még egy hátast is dobtam! Talán
elég ennyi ízelítőnek a történetem elejére.
Ritka alkalmak egyike volt az, hogy három egymást követő
napon ki tudtam menni a Duna partra, hogy kedvenc hobbimnak hódolhassak, még
akkor is, ha ezek csak pár órás kiruccanások voltak.
 |
| Víz, merre csak a szemem ellát |
Első délután nem pakoltam meg a hátizsákom „annyira”. Aki
ismer, az tudja, mindössze húsz kiló lehetett a teher. Hát igen, ez így is sok
volt ahhoz, ha gyalog megyek és nem tudom, mire számíthatok. A főútról letérve
hamar kiderült, hogy az elsőre kinézett helyemre...
...csak csónakkal vagy melles
csizmával juthatnék be. Ezek híján nem volt mit tenni, tovább sétáltam.
 |
| Nagy a víz, másik helyet kell néznem |
 |
| Na ne, itt is? |
Hosszú percekig gyalogoltam, mire a fák között egy kis
beállót találtam, és végre ismét a vízre pillanthattam. Táskámat a földre
raktam, és gyors szerelésbe kezdtem, mert ez a kis dunai öblöcske igazán
hangulatosnak és ígéretesnek tűnt. Jobbra és balra is fák sorakoztak, szemben
pedig a vén folyó sodorta a partról összeszedett száraz ágakat, gallyakat.
 |
| Lenyűgöző
a panoráma |
 |
| Végre bevethettem a horgom :) |
|
 |
| Sajnos nem a legjobb képem, bocsi |
Nem bonyolítottam túl szerelékem, hagyományos egyharmad,
kétharmad kötéssel oldottam meg, amire egy 40 grammos tányérólom került fel a rövidebbik
részre, míg a hosszúra egy tizenkettes horog, ennek öblére a gyorsan mozgolódó
csontikból húztam rá párat.
A másik botom egy kis picker volt, aminek a főzsinórján
csúszón hagytam a súlyt, és a végébe egy előkével kötöttem fel a horgot,
tizennégyest. Erre csupán egy fehér és egy piros csontit húztam, hátha a
„kevesebb a több” elmélet beigazolódik.
Dobtam jobbra egy bokor tövébe, de balra is a fákhoz.
Előttem is landolt több alkalommal a szerelékem, de két géb kivételével más
értelmesebb halat nem sikerült partra terelnem a következő pár órában. Nem
maradt más hátra, elindultam hazafelé, és abban bíztam, hogy séta közben
találok még valami jó kis helyet a sötétedés előtt.
 |
Sajnos tönkretettek pár fát a szakemberek, akik a földbe
fektették a kábeleket. De erre miért volt szükség?
|
Több száz méteren túl
voltam már, mikor sok lehetetlennek tűnő horgászállás után végre ismét rám
ragyogott Fortuna szerencséje. Kicsi, belógó ágakkal teli volt az új placc, de
a naplementéig hátralévő negyven percre elégnek tűnt. Már csak a feedert vettem
elő, majd gyors csalizást követően rögvest repült szerelékem a gyors folyású vízbe.
 |
| Dunai ágason pihen a botom |
 |
Kedvenc orsóm és a partra vetett ágak
|
Egyetlen kapásom volt az izgága csontikra, nem más, mint a
dunai horgászok legutálatosabb hala, a géb. Ennyi elég is volt, gyorsan
összepakoltam, és hazafelé vettem az irányt. Menet közben megterveztem a
holnapi horgászatot, miket pakoljak a táskába a melles csizmán
kívül, mert egy sokkal nehezebb pályát néztem ki magamnak, mondhatnám, egy
életveszélyes helyet.
 |
| Ideje hazaindulnom, de holnap ismét.... |
Ha nem akarsz lemaradni a folytatásról, iratkozz fel, melyet a blogom bal oldalán tudsz megtenni. Köszönöm :)
