2014. január 26., vasárnap

AZ ELSŐ DUNAI BAJSZOS

Este kilenc óra múlt, mikor a fővárosi tömegközlekedés egyik csodálatos szerelvényén zötyögtem a Corvin plázába, hátamon az ólmokkal, horgokkal és csalival pakolt táskámmal, kezemben két feeder bottal. Elég abszurdnak tűnhet így elsőre a történetem, hol és mit akarok fogni egy bevásárlóközpontban az éj leple alatt? Na, lássuk a csavart a sztoriban!

2014. január 15., szerda

SOPRONTÓL PÖTRÉTÉIG, AZ UTOLSÓ NAP




Nyaralásunk utolsó napjához érkeztünk, ezért a horgászatra szánható időnket, a lehető legjobban igyekeztünk megtervezni. Ezen a napon csak egy délelőtti, amolyan levezető pecára volt lehetőségünk, a délutáni pakolás és hazaindulás előtt. Mivel tegnap partról horgásztunk és kevés képet tudtam készíteni, ezért a mai napra egy kis csónakázást terveztünk.
A kikötőbe érve nem minden napos élményben volt részem. Szinte teljes mértékben ellepték a víz felszínét a tavirózsák. Tudom, tegnap is láttam őket, de Pesti gyerek lévén, nagyon el tud gyengülni az ember egy ilyen szép látványtól.
A horgászatra szánt rövid időnk miatt nem volt mit tenni, gyorsan ladikunkba ugrottunk és már a túloldal felé eveztünk, valami ígéretes helyben reménykedve.
Az első megállónk a szemközti, part menti nádfalra esett, ...

2014. január 12., vasárnap

ELFELEDETT ÍRÁS


A napokban rendezgettem az otthoni gépemet, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy régebbi horgász kalandom befejező részének megosztása teljesen elkerülte figyelmemet. Megfordult a fejemben, hogy már nem is teszem közzé, de a statisztikát elnézve sokan olvasták történetem, és mivel anno az Eurohorgászban is megjelent – bár csak egy rövidebb verzió – aztán úgy döntöttem, nosza, megosztom az utolsó napon zajlott eseményeket is, hátha szeretne valaki most ott lenni Velünk a parton, ebben a holtidőben.
 
Az utolsó rész előtt, - aki szeretné - olvassa el történetünk előző részeit is:
Soprontól Pötrétéig 1. nap, II. rész
Soprontól Pötrétéig 2. Nap, I rész
Soprontól Pötrétéig 2. Nap ,II. rész

Jó szórakozást hozzájuk!


 

2014. január 4., szombat

AZ ÓÉV UTOLSÓ LEHETŐSÉGE

Fejlámpám segítségével botorkálok le a partra, a lépcsőkön, figyelve arra, hogy a kezemben tartott horgászbotjaim ne itt és most törjem össze, az évzáró pecán. Igen, december 29-én ezért jött el mindenki, akinek volt még egy kis ideje és elszántsága a sötétben, fázni egy kicsit. 


Persze hamar meg is jegyezném, hogy mostanság a hideg szó használatával óvatosan kell fogalmaznunk, ha este még plusz 7 fokig kúszik fel a hőmérő higanyszála. Valljuk be őszintén, nem ez a normális ilyenkor. Ahogy az apró kavicsok megszólaltak cipőm...