Nyaralásunk utolsó napjához érkeztünk, ezért a
horgászatra szánható időnket, a lehető legjobban igyekeztünk megtervezni. Ezen
a napon csak egy délelőtti, amolyan levezető pecára volt lehetőségünk, a
délutáni pakolás és hazaindulás előtt. Mivel tegnap partról horgásztunk és
kevés képet tudtam készíteni, ezért a mai napra egy kis csónakázást terveztünk.
A kikötőbe érve nem minden napos élményben volt részem.
Szinte teljes mértékben ellepték a víz felszínét a tavirózsák. Tudom, tegnap is
láttam őket, de Pesti gyerek lévén, nagyon el tud gyengülni az ember egy ilyen
szép látványtól.
A horgászatra szánt rövid időnk miatt nem volt mit
tenni, gyorsan ladikunkba ugrottunk és már a túloldal felé eveztünk, valami
ígéretes helyben reménykedve.
Az első megállónk a szemközti, part menti nádfalra
esett, ...
...ahol nem nagyon volt mozgás, de annyira lehengerlően nézett ki, hogy
muszáj volt dobni párat. Finom felszerelésemet és a mozgó csontijaimat az apró
halak nagyon értékelték, így már kellemes érzésekkel eveztünk tovább a kiszemelt
helyre, helyekre.
Nekünk balra teljesen egybefüggő nádfal szegélyezte
utunkat, de jobbról voltak kisebb-nagyobb megszakítások, átjárók. Itt-ott mi is
benéztünk, de tudtuk, hogy igazán merre akarunk menni. Rövid evezést követően
már meg is érkeztünk a mai napra szánt egyetlen helyünkre, ahol némi fogásban
reménykedtünk. Ez a rész a tónak a jobb sarkához esik közel, egy amolyan
zsákutca. Viszonylag nagy, háborítatlan parti és vízi növényzettel. A két karót
igyekeztünk halkan leszúrni a puha talajba úgy, hogy a part felé tudjunk
dobálni. Volt előttem egy szép tavirózsás szakasz, melynek szélére ejtettem be
csontival tűzdelt horgomat.
Miközben a tájat figyeltem az úszóm bóbitája táncolni
kezdett. Szemet gyönyörködtetően bukott a mély vízbe, mire határozott
bevágással válaszoltam. Finomra állított orsóm fékje kicsit fel is „hördült”,
jelezvén, hogy nem a már megszokott kicsi példányok egyikével van dolgom.
Kénytelen voltam a fékkel játszani, mert a nagyon vékony damilom és kicsi
horgom nem sok lehetőséget adott volna egy termetesebb hal fárasztásakor. Na,
de térjünk vissza a történetünkhöz, mert most vannak az izgalmas percek. Amint
megérezte ellenfelem, hogy valami feszül, rögtön gyorsabb úszásba kezdett. Hát
persze, hogy a töklevelesbe vette az irányt, ahol nem sok esélyem lett volna
vele szemben. Igyekeztem határozottabb lenni, érezze, hogy nem akárkivel
játszik. Talán még mosolyra is húzta száját, mert egész váratlan fordulat
következett be. Elindult felénk, amire nagyon meglepődtünk, majd ezt kihasználva
beúszott a csónakunk alá, ahol a nádfal nyiladékán akart szabad utat keresni
magának. Miközben azon gondolkodtam, hogy ezúttal egy nagyobb hallal van
dolgom, kemény és határozott lépésre kellett elszánnom magam. Mindent egy lapra
téve, nagyon határozott mozdulatokkal elkezdtem visszaterelni a halam, még
akkor is, ha ez a damilom elszakadását jelentheti. Megbokrosodott halamnak nemigen nyerte el szimpátiáját e lépésem, de mint tudjuk, az élet nehéz. Lassan,
apró centikről, méterekre nőtt előnyöm és ezzel már olyan távolságba kerültem
halamtól, hogy a csónakból kinyúlva, merítőháló nélkül is a ladikba emelhettem ellenfelemet.
Csodálatos színben tündökölt nagyon izmos pikkelyes
társam, akit jobban szemügyre vettünk. Magam és barátom is nagyon meglepődtünk
azon, hogy ezt a nagyon komoly vircsaftot egy közel két kilós ezüstkárász
hajtotta végre. Mondanom se kell, hogy számomra mekkora élmény volt egy ilyen
nagy halat fárasztani vékony zsinórokkal és apró horoggal.
Ötméteres haltartómat igyekeztem a legjobban kiteríteni
a vízben, hogy minél több helye legyen majd mozogni, mert arra gondoltam, hogy
ha sikerül még pár halat fognom, csinálok egy csoportképet. Újra csaliztam és már repült is horgom a
rózsák szélére.
Szityen (Tibi) barátom is a saját felszerelésére
koncentrált, hátha neki is akad valami a horgára.
Kisebb szünet következett be, de addig se unatkoztam,
hisz készítettem pár fotót a tájról.
Hiába a csalik cseréje, valami megváltozott ott a
mélyben, amit nem tudtunk megfejteni.
Karóinkat felszedve igyekeztünk továbbhaladni a tavon,
hátha tudunk még párat dobni.
Menet közben egy újabb szép nádfal mellett
evezünk el, ahol csak a lelkem megnyugtatása érdekében dobtam párat. Nem maradt
el szorgalmam hálája, mert fogtam még pár szép színes keszeget.
A kikötő felé készítettem pár felvételt, miközben a
radarról egy érdekes adatot olvashattunk le, miszerint a víz hőmérséklete 31
fokos volt. Te atya ég! Nagyjából az egész
tó egy halászlé?
Partra érve gyorsan készítettünk még pár fényképet a
nagy kapkodásban, majd sietve vissza is engedtem szép kárászomat ebbe a
csodálatos, nádakkal és tavi- rózsákkal teli vízbe.
Köszönöm Barátomnak ezt a csodálatos pár napot, melyet
a vízparton és a tavon töltöttünk.
Remélem, hogy lesz még alkalmam visszajönni, horgászni,
erre a csodálatosan szép és varázslatos tóra.
