Józsikám blogja: ÉRZÉSEK ÉS PILLANATOK

Érzi az ember, kisütött a nap, itt a tavasz. Ahogy a sugarak cirógatják arcunk, boldogság lesz úrrá rajtunk, hiszen egész télen erre vártunk. A pláza előtt ülnek az emberek, vannak, akik napoznak, mások beszélgetnek, és egy kóbor zenész hegedűjen játszva igyekszik az így is szép napot kellemesebbé varázsolni az arra járóknak.

Én is érzem a természet ébredését, miközben a nehéz táskával a vállamon és a botokkal igyekszem a buszhoz, cseppet sem törődve azzal, hogy kimelegedtem a kabátomban, mert csak egy dolog foglalkoztat, mikor érek ki arra a dunai szakaszra, amit a mai napra terveztem feltérképezni.

A buszról leszállva egy hosszabb séta következett, mely igazából fel sem tűnt, annyi újdonság ért közben.

Nyílnak az ibolyák

Az árnyékom

Láthattam, hogy nyílik az aranyvessző, de már az ibolyák is élvezik a napsütést, hisz ők is kivirultak. A kertekben nagyra nőtt fenyők álltak, látványukkal gyermekkorom balatoni hangulatát csempészve vissza nekem, de nem sokáig, hiszen már a Duna partján sétáltam. A fák között átszűrődő fény pompás,igazi tavaszi érzést adott.

Ártéri rész

Lassan a partra érek

Úgy tűnt, ez a mai nap nem olyan, mint a többi, amikor horgászni megyek. Valahogy nem is izgatott, hogy mikor dobok már be végre, mert annyira jó volt a friss levegőn lenni, és a napsütésben fürdeni, miközben remek fotókat készítek a tájról.

Nem baj, hogy kevés a víz, így is csodálatos

Na jó, itt azért már igazán hiányzik

A homokos parton...
... elég sok ígéretes helyet találtam, ezért nehéz is volt eldönteni, mitől lehet jobb egyik, mint a másik. Végül sikerült megalkudnom, és felszereltem botjaim. Mindkét horogra csontit tettem, bár az apróra csak hármat, a gyanakvó halakra és a még gyengén táplálkozó uszonyosokra tekintettel, de a másikra ettől függetlenül egy egész csokrot tűztem. A medret keménynek, homokosnak éreztem, és a víz két méter mély lehetett.

Giccses? Szerintem nem, én imádom

X-elni kell

Az első kapás a második dobás után érkezett, mely egy géb volt. Örömöm nem volt határtalan, de hát ez van. Lesz ez még jobb is, talán.

Micsoda pompás színek

Miközben a következő kapásra vártam, kétszáz méterre megláttam egy vízbe erő kőruganyt, ami felkeltette érdeklődésemet. Fél óra kapástalan időszak után úgy határoztam, meg kell néznem ezt a kövezést, ha már ennyire nem hagy nyugodni.

Vizet szeretnék, de gyorsan, mert nagyon ígéretes hely lehet

Kecsegtető homokpad

Árnyjáték

A nagy melegben is lenne árnyék

A sok nagy köves pálya után ez igazi csemege

Bevetésre várva

Kapásra várva

Hátha a rugany alatt várják a finomságokat a halak

Gyorsan átpakoltam, és már újra is csaliztam horgaim. Ezen a helyen láthatóan és érthetően tapasztaltam, hogy itt jobban húz, valamint mélyebb is a víz. Miközben a nagy teherhajók hol rakottan, hol üresen tették meg útjukat, a nap is nyugovóra készült. Csodálatos és megnyugtató látvány volt, ahogy az égboltot beszínezte, majd a fák mögött elbújt, hogy az éjszakai világ is a maga ura legyen. Nos, a sötétedés és az abban rejlő horgászati lehetőségek nem valósultak meg, tömören: egy kapásom se volt.

Csendes a víz, mert ritkán jönnek a hajók

Végül összepakoltam, táskám a vállamra helyeztem, botjaim a kezembe vettem, fejemen a világító fejlámpával az erdőből kivezető utat keresve igyekeztem vissza a családi házak közé, néhol ugató kutyáktól hangos utcákon át, a buszmegállóba, miközben végiggondoltam a mai délutánom, és rájöttem arra, hogy ezen az estén nem is igazán hiányoztak a halak, hiszen így is csodálatos és élményekben gazdag volt.